
Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán
A ROADPOL „Speedmarathon” elnevezésű 24 órás akcióban március 24-én 6 órától március 25-én 6 óráig a baranyai rendőrök összesen 48 helyszínen mérték a járművek sebességét. Összesen 15507 járművet ellenőriztek, amelyek közül 143 gyorshajtót szűrtek ki. A sebességtúllépőkkel szemben 142 esetben közigazgatási eljárást indítottak, míg egy gyorshajtóval szemben helyszíni bírságot szabtak ki – közölte a rendőrség.
Az egyik autós a megengedett sebesség több mint kétszeresével vezetett. Egy sofőr a 90 kilométer helyett, 187 kilométeres sebességgel száguldozott.
Az elkövetett jogsértés miatt a kocsi vezetőjével szemben 200 ezer forint közigazgatási bírságot szabott ki az intézkedő rendőr, valamint a sofőr ezzel 8 büntetőpontot is szerzett.

A rendőrség nem győzi hangsúlyozni, hogy hosszú évek óta a közlekedési balesetek egyik legfőbb oka a gyorshajtás, amely számos esetben tragikus kimenetelű helyzetet teremt – emelte ki közleményében a hatóság..
A ROADPOL Speed elnevezésű fokozott ellenőrzés egész héten tart.
Fotó: police.hu

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot