Baltával, puskával és bozótvágóval támadt a rendőrökre egy férfi Csongrád-Csanádban, fotókon a dühöngés

Baltával, fejszével és bozótvágó késsel támadt egy férfi a lakhelyéhez érkező rendőrökre, a bíróság elrendelte a letartóztatását - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint január 18-án este egy Csongrád-Csanád vármegyei férfi arról tett bejelentést, hogy öngyilkosságot fog elkövetni. A kiérkező rendőröket a férfi egy ideig nem fogadta, majd amikor mégis megjelent az ingatlana udvarán, kérdőre vonta, és megpróbálta elzavarni a járőröket.

A férfi mindkét kezében baltákat tartva háza kerítéséhez ment, azt ütni kezdte, amitől a kapu lemezborítása is átszakadt, eközben azt kiabálta, ha a rendőrök bemennek a kapun, akkor őket is kettévágja. A gyanúsított ezután egy távcsöves légpuskát emelt a rendőrökre, majd a kerítés felett két baltát, valamint egy fejszét dobott feléjük. Egy balta fennakadt kerítésben, míg egy fejsze és egy balta a rendőrautót találta el.


A férfi folytatta a rendőrök szidalmazását és a fenyegetőzést, majd egy bozótvágó késsel jött ki a kapun, és szúró mozdulatot tett a két méterre lévő rendőr felé, aki elektromos sokkolót használva védekezett. A rendőrök így tudták végül megbilincselni a gyanúsítottat.

A férfival szemben - aki nem tett érdemi vallomást - felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás. Az ügyészség indítványozta a korábban már többször - köztük erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt - elítélt férfi letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A bírósági végzés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be - áll a közleményben.

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

2025. január 29. 16:10
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Az ukrán zászló napján Európa-szerte kiemelt figyelmet kapott a háború sújtotta ország szimbóluma. Von der Leyen leg...
Az ukrán elnök és csapata a hírek szerint abban bízik, hogy Magyarországon kormányváltás lesz. Zelenszkijék úgy látj...