
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az M2-es autóúton haladt a Magyar Közút váci mérnökségének vezetője még június 20-án. A szolgálati autója szerencsére fedélzeti kamerával felszerelt, így örökíthette meg két kamionos kakaskodását - számolt be róla a Magyar Közút az Instagram-oldalán pénteken.
Az egyik teherautó éppen felhajtott volna az autóútra, miközben a másik úgy érezte, hogy az elvitte a tükrét, ezért utóbbi megállásra kényszerítette a másik sofőrt. Ezzel viszont teljesen leállították az M2-es forgalmát.
Pont ekkor ért oda a mérnökségvezető, aki melléjük hajtott, kiszállt a járműből és igyekezett megoldani a szituációt. Oroszul tudott kommunikálni az agresszív külföldi sofőrrel és elmondta neki, hogy nincs igaza, a másik nem vitte el a tükrét, a kamerafelvételek is tudják bizonyítani, úgyhogy inkább gyorsan szálljon vissza a kamionjába és haladjon tovább. Ennek eleget is tett, de előtte még azért megdobta a vétlen kamionos szélvédőjét egy kődarabbal.
A mérnökségvezető határozott fellépésének köszönhetően gyorsan helyreállt a rend az autóúton.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen