
Meghalt Bugár Imre
A 82 éves nő 2023. július 15-én hajnalban Tatabányán, a Rákóczi úton a Győri út felé vezette az autót. A kereszteződésben a jelzőlámpák villogó sárga fényjelzést adtak. A nő az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem állt meg, hanem a kereszteződésbe behajtott, így nem biztosított elsőbbséget és továbbhaladást a sértett járművének. A vétlen autó vezetője fékezett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta – közölte az ügyészség.
Hozzátéve, hogy a baleset következtében az okozó jármű hátsó lökhárítója behorpadt és betörött, valamint a hátsó lámpabúra is eltörött. A nő észrevette az ütközést, de elhajtott a helyszínről úgy, hogy nem győződött meg arról, hogy a balesetben megsérült-e bárki.
Az esetet videóra vette a térfigyelő kamera.
A baleset miatt a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a büntetlen nőt a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás nélkül hosszabb időre tiltsa el a járművezetéstől.

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin