
Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek
A plágium botrány három évvel ezelőtt, 2018-ban kezdődött, amikor Henri Bratter, Izraelben élő francia zeneszerző eljárást indított Balázs Klári ellen azzal az indokkal, hogy a magyar énekesnő jogtalanul használja, a Találd ki gyorsan a gondolatom című sláger dallamát. Hiszen a dallam kísértetiesen hasonlít a Grammy-díjas Ofra Hazának írt Tfila című slágerére.
A nyolcvanas évek elején egy rajongójuk nyomta a kezükbe a dalt azzal, hogy talán érdemes lenne foglalkozniuk vele.
„Sosem állítottuk, hogy mi írtuk. Bizonyítani tudom, hogy egy 2003-as Readers Digest-kiadásban feldolgozásként szerepel. Bíztunk benne, hogy az ilyenkor szokásos módon, a szerzői jogvédő hivatalon keresztül megérkezik az engedély a feldolgozáshoz. Sajnos, nem így történt” – mesélte Klári a Borsnak.
A per első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék elutasította az izraeli zeneszerző keresetét, és mindössze annyi pénzt ítélt meg, amennyit Klárikáék peren kívül is fizettek volna neki. A izraeli zeneszerző ezt nem fogadta el, és másodfokra vitte a pert, de keresetét a bíróság ismért elutasította.
„Megnyugvással tölt el, hogy a bíróság is úgy gondolta, irreális, amit az izraeli zeneszerző kért. A keresetét elutasították, ezzel is igazolva, hogy nem plagizáltam. Remélem, ezt is megírják majd azok az újságok, amelyek lopással vádoltak” - mondta el az énekesnő a Borsnak.
„Ezt a dalt soha többé nem fogjuk énekelni. Ha úgy gondolja ez az ember, hogy jól döntött, lelke rajta. Csak a rajongóinkat sajnálom, ők a legnagyobb vesztesei az ügynek, mert tudjuk, hogy nagyon szerették ezt a nótát” – fűzte hozzá az énekesnő.

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg

Itt az ítélet: ennyit kapott a német, queer antifa, aki Budapesten vert agyba-főbe magyarokat

Elképesztő képsorok: Ez történt a Balatonnal pár nap alatt

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől