
Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak
Bakondi György kifejtette, hogy tavaly az azonos időszakban mintegy 60 ezer határsértőt fogtak el, ami azt jelenti, hogy egy év alatt majdnem 100 ezerrel többet. Idén eddig 1220 embercsempészt is elfogtak, míg tavaly ez a szám 600 volt - tette hozzá.
A főtanácsadó szerint ez azt mutatja, hogy a határ jelentős nyomás alatt áll, mert folyamatosan érkeznek a különböző nemzetiségű illegális bevándorlók, akiket az egyre szervezettebb embercsempész bandák segítenek, hogy eljussanak például Afganisztánból Németországba.
"Magyarország kormánya mindent megtesz, hogy a határbiztonságot garantálni lehessen, hiszen a határbiztonság a belső biztonság alapja, ezért folyik a kerítés megerősítése" - hangsúlyozta Bakondi György.

A fotó illusztráció (police.hu)
Hozzátette, a határkerítést azért kell megerősíteni és magasítani, hogy ne tudják átvágni és létrákkal se tudjanak átmászni rajta. Ezzel párhuzamosan állandóvá teszik a 2015 óta ideiglenes keretek között működő határőrizeti rendszert, ezért toborozzák a határvadászokat, akik ki fogják váltani a déli határra vezényelt rendőrök egy részét, valamint a honvédeket.
Bakondi György kiemelte, hogy az első 500 határvadász pénteken már esküt tesz Szegeden, így már szeptemberben megkezdheti a szolgálatot. Eddig egyébként mintegy 1100-an jelentkeztek határvadásznak, bár az érdeklődés ennél nagyobb - fűzte hozzá.
A főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte azt is, hogy míg 2015-ben főként szírek jöttek Európába, most nagy számban érkeznek afgánok, indiaiak, pakisztániak, nepáliak, tunéziaiak, palesztinok és marokkóiak.
Bakondi György azt mondta, az embercsempész bűnbandák között harc zajlik a magyar határ déli szakaszának egyes részeiért, hogy nagy csoportokban tudják átjuttatni azokat, akik fizetnek nekik.
MTI

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét