
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Csupán a 8. helyen áll a bajnokságban az olasz topcsapat, a Juventus. Azonban nem csak a pályán, hanem azon kívül is súlyos gondokkal kell megküzdeniük. A rendőrség pénteken tartott házkutatást a klub székházában, miután felmerült a gyanú, hogy a legutóbbi három szezonban történt átigazolások után meghamisították a könyvelést.
A botrányban érintett a klub elnöke, Andrea Agnelli, az alelnök, Pavel Nedved és a korábbi sportigazgató, Fabio Paratici. Őket gyanúsítottként kezeli a rendőrség. A nyomozás már májusban elindult, akkor fényt derítettek arra, hogy nagyjából 50 millió eurós gyanús pénzmozgásról van szó - közölte a V-NEWS.
A házkutatást a torinói adóhatóság is megerősítette. Mint kiderült, olyan fiktív számlákat kerestek, amelyek mögött nem volt tényleges tranzakció, emellett a Juventus tőzsdei tevékenységeit vizsgálták. A hatóság minden olyan dokumentumot lefoglalt, ami 2019 és 2021 között született, és a játékosok átigazolásával, illetve az ügynökök közvetítői díjaival kapcsolatos.
Olasz sajtóértesülések szerint összesen 42 átigazolást vizsgálnak, amik között jelen van a Miralem Pjanic-Arthur üzlet a Barcelonával, vagy a Joao Cancelo-Danilo csere.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van