
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
A szabolcsi férfi július 29-én kocsijával kilépésre jelentkezett a lónyai közúti határátkelőhelyen és Ukrajnába kívánt távozni. A vámellenőrzést végrehajtó pénzügyőr őrmester az autó csomagterének átvizsgálását követően a jármű motorháztetejének felnyitását is kérte a férfitól, aki azonban azt megtagadta, miközben azt mondta a vámosnak, hogy az: „üres, mint a feje!”.
Ezt követően az agresszor a pénzügyőrt azzal fenyegette, hogy az eljárása miatt a családjának – akiknek a lakóhelyét ismeri – baja fog esni, majd fenyegetően az őrmester közvetlen közelébe lépett és – megközelítőleg 10 centiméterre a pénzügyőr arcától – fejelő mozdulatot tett, amelyet röviddel ezután megismételt – közölte az ügyészség közleményében.
A cselekményt térfigyelő kamera rögzítette.
Kifejtve, hogy az agresszív fellépés miatt hátrálni kényszerülő hivatalos személyt a férfi követte és továbbra is fejelő mozdulatokat tett irányába, végül további közeledését a pénzügyőr testi kényszerrel akadályozta meg.
A nyomozó ügyészség elrendelte a férfi előállítását, amelyet azonban nem lehetett végrehajtani, mivel a lakcímeként bejelentett ingatlanon nem volt lakóépület, így az ismeretlen helyen tartózkodó férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Csütörtök ez este eredményre vezetett, az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki.
A férfi pár nappal agresszív viselkedése előtt költségvetési csalás bűntettének kísérletét is elkövette, amely miatt a bíróság egy év, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A nyomozó ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére tekintettel indítványozza a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, amely kényszerintézkedésről a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája vasárnap dönt.

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot