
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
A tájékoztatás szerint a fiatalkorú vádlottak 2020 őszén legalább hatszor támadtak meg hajléktalanokat, a bántalmazások egy részében gyermekkorú társuk is részt vett. Legtöbbször ütötték és rúgták a sértetteket, de egyikőjüket fadarabbal, fémlappal, viperával és felmosónyéllel is bántalmazták.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vádlottak egy támadást mobiltelefonnal is rögzítettek, a felvételt megosztották barátaikkal. A sértettek részben nyolc napon belül, részben nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A fiatalkorúakat a bíróság közösség tagja elleni erőszak minősített esetében és súlyos testi sértés minősített esetében mondta ki bűnösnek - olvasható a közleményben.
Mint írták, a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelték a vádlottak részbeni beismerését, míg súlyosító körülmény volt a testi épség elleni bűncselekmények elszaporodottsága és a társtettesi elkövetés.
Az ítélet nem jogerős.

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje