
Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek
Az NVB pénteki ülésén jegyzőkönyvi döntést hozott arról, hogy a hatóságokhoz fordul az ellenzéki sms-ek ügyében.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: több bejelentést is kaptak kedden arról, hogy ismeretlen telefonszámról sms-eket küldtek ki, melyben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is - tette hozzá.
Kiemelte: az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon és az "Amerikában kiképzett titokminisztere" a DatAdat nevű cégen keresztül milyen titkos és tiltott adathalász-tevékenységet folytatott. Hollik István szerint a kedden kiküldött sms-ek bizonyítják, hogy a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázis, a "Bajnai-lista" létezik.
A politikus szerint a tömeges üzenetküldés kapcsán személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül.
MTI

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár

Váratlan fordulat állt elő a jászberényi karateedző kalandparkos ügyében

Súlyos áramütés ért egy felelőtlen fiatalt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson

Videón a rajtaütés, álrendőrre csaptak le Siófokon