
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
„Zsolt bának nem kell hajtania a 14 évesekre, hiszen ők hajtanak Zsolt bára” – olvasott fel egy hozzászólást élő Instagram-videója alatt Bite Zsolt, a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola azóta kirúgott tanára. A kommenthez csak ennyit tett hozzá: „Sajnos néha igen”.
Bite Zsolt a videóban arról is beszélt, hogy az iskolán kívül azt csinál, ami akar – utalva ezzel a közösségi médiában fellelhető botrányos felvételeire, amelyeken kamerák előtt vetkőzik, valamint szexuális kalandjairól számol be.
A pedagógus beszámolt arról is, hogy Krúdy vezetősége kérte tőle a videók eltávolítását, amit ő megtagadott, mondván ez sértené a szólás- és önkifejezési szabadságát. Ahogy az az ilyen esetekben lenni szokott, az LMBTQ-aktivistaként is tevékenykedő tanár a jogait hangsúlyozta, felelősségi köreiről azonban hallgatott. Bite azt sem tartotta igazán problémásnak, hogy felnőtteknek szóló tartalmaihoz Krúdys diákok is hozzáfértek.

Fotók: TikTok
A pedagógus a videót vasárnap, egy nappal a botrány kirobbanása előtt vette fel és tette közzé. Ismert: hétfőn jelentek meg az első cikkek, amelyekben lapunk is beszámolt a tanár ügyéről: Bite Zsolt azzal kérkedett, hogy egy 15 éves diákkal van szexuális kapcsolata, majd arról győzködte a közönségét, hogy mindez teljesen normális. A tanártüntetések állandó résztvevője szerint ő nem számít pedofilnak, mivel Magyarországon 14 év a beleegyezési korhatár. Bite Zsolt videójában kifejtette: akinek ez nem tetszik, azt feljelenti, és őt ingyen fogja képviselni a Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság és az Amnesty International, vagyis lényegében a Soros-hálózat. További támogatóként említette a Demokratikus Koalícióhoz közel álló Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét. Ezek az intézmények azóta elhatárolódtak a férfitól, Bite pedig arról beszélt, hogy „csak viccelt”, amikor 15 éves szeretőjével kérkedett.
Az eset kapcsán a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter azt mondta, hogy ami történt, az erkölcsileg nagyon aggályos. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus szerint Bite Zsoltot gyermekek közelébe sem lenne szabad engedni. A tanárról bebizonyosodott, hogy engedély nélkül tartott szexuális felvilágosító órát alsós diákoknak. Bite Zsoltot az eset nyilvánosságra kerülése után szexuális visszaélés gyanújával és kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentették.
Címlapfotó: Bite Zsolt Facebook-oldala
Kapcsolódó tartalmak:
Sokkoló videót tett közzé a 16 éves fiú diákjával szexelő tanár

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen