
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Beszakadt a fekete autónak a teteje, szilánkos lett és betört a szélvédője, miután elgázolt egy biciklist péntek este Bács-Kiskun vármegyében Kiskunhalas külterületén a Majsai úti vasúti átjárónál. Egy 58 éves nő tekert a biciklivel, életveszélyesen megsérült, egy épp arra járó mentőautó állt meg segíteni.
Ők már légzés és keringés nélkül találták a nőt, megkezdték a traumás újraélesztését és mentésirányításunk egy esetkocsit is riasztott a helyszínre. Több életmentőnek szánt beavatkozást hajtottak végre azonban a nő olyan súlyos koponya- gerinc- mellkas-, illetve végtagsérüléseket szenvedett, hogy sajnos nem lehetett rajta segíteni a helyszínen életét vesztette
– mondta a Tényeknek Hangai József a mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.
Leszakadt a bicikli csomagtartója, a motorháztetőre esett. A kerékpár kettétört, a kereke eldeformálódott. Úgy tudjuk a nő a barátjához tekert, amikor a tragédia történt. Testvére az internetről tudta meg, hogy meghalt.
Elolvasgattam és nézegettem a képeket és akkor egyszer csak bevillant, hogy a nővérem kerékpárja, a sapkája, a táskáját én vettem neki, a cipőt én vettem neki, hogy az ő ruházata volt, meg a kerékpárát is felismertem
– nyilatkozta a megtört testvér.
A kerékpár egyik fele egy bokor mellé csapódott. Nagyon megviselte testvérét a tragédia.
Ahogy a rendőr elmondta, szó szerint felkoncolta, akkora ütést kaphatott, hogy abban a pillanatban meghalt, tehát nem tudom, meg az autóról ítélve szerintem biztos, hogy nem 50-nel ment
– tette hozzá a gyászoló testvér.
A helyszínelési rajzok szerint az út szélén tekert a biciklis, azonban úgy tudjuk nem viselt fényvisszaverő mellényt, ezért nem vette észre az autós.
Lakott területen kívül éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok között elengedhetetlen a láthatósági mellény, ami lakott területen belül ugyan nem kötelező mégis ajánlatos a használata
– hangsúlyozta Horváth Erika, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség sajtóreferense.
A rendőrség vizsgálja azt is, hogy az autós gyorsabban ment-e a megengedettnél.
Korábbi tartalmak:

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi