Az első napon több mint ezer menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton az első napon, hétfőn 1006 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak; az éjszakát 98-an töltötték a létesítményben, számukra fekhelyet biztosítottak - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel.

2022. március 22. 12:56

A közlemény szerint a mintegy 4400 négyzetméter alapterületű csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők.

Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internetelérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve - írták.

Hozzátették, a MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket.

A tranzitpontról továbbutazók számára a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc repülőtérre különbuszokkal biztosítják az eljutást, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában - olvasható a kommünikében

MTI/A címlapfotó: MTI

Kapcsolódó tartalom:

Orbán Viktor felkereste a humanitárius tranzitpontot

LED fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer: jelentős technikai fejlesztések a TV2-nél
A TV2 Csoport, hazánk vezető televíziós társasága megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai ...
Először szólal meg a tragédia óta
Több mint négy hónapja temették el Babicsek Bernátot, mégsem tud békében gyászolni a családja. A színész 41 évesen f...
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Több százan kísérték utolsó útjára
Berki Krisztián barátai megtörten álltak a ravatal előtt. Mindegyikük egy-egy szál hófehér virággal rótta le tisztel...
Egy komposztáló gödörben volt az eltűnt üzletember Szigetszentmártonon - Fotók
Újabb információk kerültek a nyomozók birtokába, ennek köszönhető, hogy megtalálták.
Álmukban végezte ki gyerekeit az apa
Kivégezte lányait, majd öngyilkos akart lenni egy férfi Aszódon. A gyerekek múlt pénteken láthatásra érkeztek hozzá ...
Kocsis Máté: A rezsivédelmi alaphoz hozzá kell járulniuk a pártoknak is
A háború, az energiaválság és a kockázatos brüsszeli politika veszélyezteti a háztartások rezsiköltségeit - írta köz...
Metrósínekre zuhant egy vak férfi, méterekre volt a szerelvény - Videó
Egy rendőr testkamerája mindent felvett.
Mindenük odaveszett a tűzben - Tények 18.00
A házaspár dolgozott, amikor leégett a házuk, egy gázpalack is felrobbant... További részletek a Tényekben 18.00-kor...
Nacsa Lőrinc: A baloldal még ebben a helyzetben is a rezsicsökkentés eltörléséért kampányol
A baloldal még ebben a helyzetben is a rezsicsökkentés eltörléséért kampányol - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciós...