
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A háromtagú baráti társaság 2020. szeptember 27-én délelőtt Szegeden a rakpart kocsifelhajtója alatti területen üldögéltek és pálinkázgattak.
A pokol akkor szabadult el, amikor egyikük megitta az összes pálinkát. Ugyanis, amikor ezt a másik két ivócimbora meglátta, ütlegelni kezdték, amivel csak tudták, és ahol csak érték.
Rugdosták, taposták, ököllel ütötték, valamint a közelükben lévő durván fél méteres falécet is felkapták és azzal is ütlegelték. Majd végezetül egy hegyes végű törött fém felmosónyéllel is megszurkálták. Ezután egyszerűen magára hagyták a súlyos sérüléseket elszenvedett barátjukat.
Az erősen vérző, eszméletlen sértettre délután 13 óra körül találtak rá a járókelők. Mentőt hívtak az életveszélyes állapotban lévő férfihez. Kórházba szállítását követően azonban az elszenvedett nagy mértékű vérveszteség miatt elhunyt.
Az elkövetőket később a rendőrség felkutatta és letartóztatta.
Velük szemben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség most vádat emelt halált okozó testi sértés bűntette miatt – olvasható a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A címlapfotó illusztráció.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen