
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Az eset 2020. májusában történt Nyíregyházán, amikor a bántalmazó férfi egy gondnokság alatt álló ismerősének kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírta őt arra, hogy hozzá költözzön és ott elvégezze a ház körüli takarítást, ellássa az állatait – derült ki a Nyíregyházi Törvényszék pénteki közleményéből.
A férfi a kiszolgáltatott munkást az istállójában szállásolta el, ha munkájával elégedetlen volt rendszeresen bántalmazta, sőt a jövedelmét is elvette tőle. Kizárólag ételt és cigarettát adott neki.
Azonban 2020. november 22-én a munkaadó több alkalommal úgy megütötte, megrúgta az áldozatot, hogy a kiszolgáltatott ismerős életveszélyes állapotba került.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ekkor a férfi az autójába ültette a munkást, majd korábbi lakhelyére fuvarozta, az utcán kitette és magára hagyta.
A bántalmazót kényszermunka miatt nyolc év hat hónap fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék a pénteken megtartott tárgyaláson.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek.

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket