
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Augusztus másodikán két fiatal férfi átugrotta a vadvédő kerítést az M4-es autópályánál, majd egy szál rövidnadrágban szaladtak keresztbe a sztrádán.
„Több mint 405 forgalomfigyelő kameránk van a kezelésünkbe tartozó gyorsforgalmi hálózaton. Sok mindent láttak már a diszpécsereink rajtuk keresztül, de néhány fiatalembernek ismét sikerült olyat húznia, amire sokan nem is gondolnának” – áll a Magyar Közút bejegyzésében.
A férfiak a földön mászva bújtak át a két sávot elválasztó korlát alatt, majd az egyikük pár másodpercig még a pályán szaladt tovább. Feltehetően Tiszapüspökiből mentek át fürdeni az autópálya túloldalán található szajoli Holt-Tisza strandjára.
Azonban itt még nincs vége a történetnek, a vakmerő férfiak után ugyanis még két fiatal érkezett, akik a pálya alatti átereszben másztak át. A tájékoztatás szerint a szabálytalankodó fiatalok ügyében hatósági bejelentést tettek.
Forrás: Magyar Közút Hivatalos Instagram-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen