
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A telefonján több pornográf felvételt tárolt 12 évnél fiatalabb gyermekekről a 23 éves, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei, zagyvarékasi férfi.
A videókon a gyerekek teljesen meztelenül voltak láthatóak szex közben. A pedofil férfi azonban lebukott. A videókat és a képeket ugyanis megpróbálta feltölteni az e-mail fiókjába.
Kétszer is megpróbált az általa megszerzett felvételekből először 13, majd 7 képet a mobiltelefonjáról az e-mail fiókjába feltölteni, azonban a feltölteni kívánt tartalmat a levelezőrendszert üzemeltető vállalat biztonsági rendszere észlelte és a felhasználót letiltotta
– mondta a Tényeknek Ocsovai Ágnes a vármegyei főügyészség sajtószóvivője.
A környéken élők nagyon megdöbbentek, amikor kiderült, hogy szomszédjuk mit tett. A legtöbben ugyanis csendes, kedves embernek ismerték, sosem feltételezték volna ezt róla.
Tisztességes jó családnak ismertem őket, nem tudok róluk többet mondani
– mondta egyikük.
Sokakat felháborítottak a történtek.
Utálom az ilyen embereket, a pedofilokat. Kiskorúakat zaklatnak, azokat utálom. Megvetem, mindegy, hogy ki az
– tette hozzá egy másik környékbeli.
Mindez még két éve történt az ügyészség most emelt vádat a pedofil ellen. Ha beismeri a bűncselekményt, akkor 3 év 6 hónap börtönbüntetést, valamint 4 év közügyek gyakorlásától eltiltást kap. Ezenkívül a férfi soha többet nem végezhet semmilyen olyan munkát, amiben 18 év alatti személyekkel foglalkozna.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi