
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az egyenruhások legutóbb október 5-én délután Dunaújvárosban a Szabadság utcában figyeltek fel a korábbi jogsértései miatt előttük már ismert, kocsival közlekedő férfira. Megállítása érdekében megkülönböztető fény- és hangjelzést használtak, ő azonban nagy gázt adva továbbhajtott, majd egy parkolóban hátrahagyta az autót, és futásnak eredt. Néhány méter megtétele után azonban már a rendőrök fogságában volt – közölte a rendőrség.
A férfit az elmúlt néhány hónapban többször elkapták a helyi egyenruhások ugyanezért. Volt, hogy úgy próbált elmenekülni a hatóság elől, hogy közben veszélyeztette a közút forgalmát, de olyan eset is előfordult, hogy azért sikerült megállítani, mert kifogyott az üzemanyag az autójából. Mint kiderült, nemcsak a dunaújvárosi, de a kalocsai és a fővárosi V. kerületi rendőrkapitányságon is folyik büntetőeljárás a notórius elkövetővel szemben, akit a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen eltiltott a járművezetéstől.
A dunaújvárosi gyanúsítottat a sorozatos bűncselekmények elkövetése miatt a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen