
Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból
Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, egyben a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatója az eseményen beszámolt arról, hogy a 8 milliárd forintból épült 2x2 sávos, úgynevezett kaposfüredi elkerülő a tervezettnél 4 hónappal korában készült el.
A 67-es gyorsforgalmi út építését a kormánynak és Kaposvárnak a Modern városok programban között megállapodása tette lehetővé - idézte fel. Hozzátette, az út középső, 33,2 kilométeres része 2019-ben készült el, északi szakaszát, a több mint 10 kilométeres látrányi elkerülőt 2024 januárja helyett jövő ősszel, tél elején szeretnék megnyitni a forgalom előtt.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy már a gyorsforgalmiút-beruházás híre a Kaposvár iránti befektetői érdeklődés élénkülését eredményezte, a városnak azóta megtelt az egyik ipari parkja, és egy újabbat nyit a 67-es út mentén, 160 hektáron.
A településvezető jelezte, a somogyi megyeszékhely 2030-ig szóló programjának hangsúlyos része a város újraiparosítása. "Az a cél, hogy mindenki kapjon munkát, aki dolgozni akar, és magasabbak legyenek a munkabérek" - mutatott rá. Hangsúlyozta, előbbi eléréséhez már közel járnak, Kaposváron ma "rekordalacsony" a munkanélküliek száma.
Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője azt hangoztatta, hogy minden útberuházás a versenyképesség, a jövedelemtermelő képesség növelését, az életminőség javulását eredményezi, az új utak egyfajta köldökzsinórként szolgálnak a nagyvilág és a települések között.

"A településfejlesztési tervezésnek első lépése a megfelelő infrastruktúra kialakítása kell, hogy legyen, ezért volt fájdalmas, hogy 2010 előtt csak ígérték nekünk ezt az utat, holott a térségnek három kormánytagja is volt" - mondta.
Gelencsér Attila a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat fejlődését érzékeltetve kitért arra is, hogy amíg 2010-ben a lakosság 60 százaléka, ma 87 százaléka érhet fél órán belül valamilyen gyorsforgalmi utat.
MTI/Fotók: MTI/Varga György


Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben