
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A fővárosi Erzsébet királyné útján a Városliget irányába tekert egy biciklis április 27-én, amikor olyan élményben volt része, amit talán soha nem felejt el – derül ki a Budapesti Autósok Közösségének beküldött videóból.
A kerékpáros a Lőcsei utcai kereszteződésnél megállt, hogy átengedjen a zebrán egy anyukát és két gyerekét. Az 5-ös busz vezetője nem így tett, továbbhaladt, ám néhány másodperc múlva érkezett még egy taxis is, aki lassítás nélkül zúgott át a gyalogátkelőn, noha még a bringás is integetett neki, hogy vegyen vissza a tempóból.
A kerékpárosnál annyira felment a pumpa, hogy obszcén stílusban rákiabált a sofőrre, majd utánament, hogy számonkérje a történtekért.
A taxis meglépett, de egy ponton félreállt, és megvárta a középső ujjával is mutogató biciklist. Egy kalapáccsal a kezében fogadta vitapartnerét, és mikor közel ért hozzá, egy nagyon lendített felé.
Tettlegességig végül nem fajult a balhé, amelyet a bringás bocsánatkérése zárt le, mivel a taxis nagyon ragaszkodott hozzá. Az egyébként főállásban villamosvezetőként dolgozó kerékpáros ugyan elnézést kért, közben szerény célzást tett az autós képességeire.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen