
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
A közlemény szerint az óvodának a hagyományos falak helyett üvegfalai voltak, így a helyiségekben a hűtő-fűtő berendezéseket - a gyári kialakítással szemben nem a falon vagy az álmennyezeten, hanem - a fal előtt, a földön kellett elhelyezni, emiatt azok villamos csatlakozása nyitott, hozzáférhető volt.
A vádlott kapott ugyan észrevételeket a szakemberektől, hogy a készülékeket burkolni szükséges, ezeket azonban figyelmen kívül hagyta. A kivitelező árajánlatot is adott a szükséges faburkolásra, de a nő ezt nem fogadta el, és a biztonságos használatot szolgáló burkolást mástól sem rendelte meg.
Annak ellenére, hogy az óvodai dolgozók dobozokkal, párnákkal és székekkel igyekeztek megakadályozni, hogy a gyerekek a nyitott villamos csatlakozású hűtő-fűtő gépek mögé kerülhessenek, ők - az óvónők figyelemfelhívása ellenére - időnként mégis bebújtak a készülékek mögé, vagy oda a játékaikat bedobálták.
Végül 2017 májusában egy kislány bebújt az egyik hűtő-fűtő készülék mögé, ott hozzáért a burkolatlan csatlakozóhoz, aminek következtében 8 napon túli sérüléseket okozó áramütés szenvedett.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a nőt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványoz a vádiratban - áll a közleményben.
MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs