Apátfalván is halálos tragédia történt

Alig két órával a monoki eset után.

Halálos tűz ütött ki Monokon hétfőn délelőtt, a katasztrófavédelem azonban a tragédia után két órával egy újabb halálos tűzről számolt be. A Csongrád-Csanád vármegyei Apátfalván hétfőn késő délelőtt a Széchenyi utcában kigyulladt egy 64 négyzetméteres ház. A 24 négyzetméteren pusztító tűz két helyiséget érintett, és az épület tetejére is átterjedt. Három járművel vonultak a helyszínre a tűzoltók, akik oltás közben egy holttestet találtak.

A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni – közölte a katasztrófavédelem.

Hangsúlyozva, hogy azokban a lakásokban, ahol van füstérzékelő, nemhogy haláleset, még sérülés sem történik, nagyobb tűz sem keletkezik, hiszen a lakók azonnal tudomást szereznek a tűzről. A füstérzékelőt a szoba közepén a plafonra kell szerelni. Ha kigyullad valami, a füst felfele száll, így a plafonon lévő füstérzékelő azonnal jelezni fog, így van idő eloltani a kezdődő tüzet, vagy kimenekülni, és hívni a tűzoltókat.

A címlapfotó illusztráció (Katasztrófavédelem)

2024. február 05. 19:02
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family
Letört fák, áram és víz nélküli háztartások. Sztárokat sem kímélte a pusztító hatalmas vihar. Horváth Éva, Molnár An...
family
Országszerte több mint tíz ezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar miatt. A sérültek száma is közel...
family
A színésznő különleges kulturális eseményen lépett fel, ahol első mesterével is találkozott.