
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egyre több jel utal arra, hogy medvék ólálkodnak Heves és Nógrád vármegye határában. Legutóbb egy magányosan kószáló példányt észleltek a helyiek, de a Heves Vármegyei Hírportál egy istenmezejei olvasója jelezte, Szilaspogony közelében egy hárombocsos anyamedvét is láttak, amely tudomása szerint lovakat is megriasztott a községben – írta a lap kedden.
A környéken kirándulók rendszeresen beszámolnak medvenyomokról, úgy tűnik, egyáltalán nem alaptalanul. Megfigyelések szerint egy vadetető szóróra is jár egy ragadozó.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense, Gombkötő Péter elmondása szerint három vármegyét felölelő működési területükön 2008 óta észlelnek barnamedvéket.
Ügyeleti telefonszámukra utoljára három hete – egy héttel a felfedezés után – kaptak bejelentést, amikor valaki nyomokra lett figyelmes Ivád határában. Valószínűleg ugyanennek az egyednek a nyomaira bukkantak Szentdomonkos határában is ugyanebben az időszakban.
A bocsokkal járó anyamedve jelenlétét kamerafelvételek és megfigyelések hiányában egyelőre nem tudta megerősíteni az illetékes szakember.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen