
Hazatértek a magyar katonák Bagdadból
A Lajta-Hanság malomdűlői bányatóba fulladt a hétvégén egy 27 éves nő és 6 éves lánya - írta a Kisalföld.
A rendőrség az eset körülményeiről nem adott bővebb tájékoztatást, annyit viszont elmondtak, hogy a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet, tehát a bűncselekményt, idegenkezűséget kizárták.
Tóásóné Gáspár Emma máriakálnoki polgármester a lap érdeklődésére elmondta, hogy információi szerint az ukrán állampolgárságú anya és lánya nem helyben lakott, hanem egy közeli mosonmagyaróvári munkásszállón. A faluvezető szerint a horgásztavat rendszeresen használják fürdőzésre, holott ez tilos, és erre tábla is felhívja a figyelmet.
A polgármester úgy tudja, hogy az egyik holttestre egy horgász figyelt fel, ami után nem sokkal a kislány holttestét is megtalálták. A Kisalföld szerint eltűnt családtagjait a 36 éves apa is kereste már.
Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Kapcsolódó tartalmak:

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni