Annyira összeverték Zoltánt a rendőrök, hogy meghalt, videón a megrázó pillanatok

Egy hónappal később a kórházban belehalt a sérüléseibe, ezt mondja a család. Sokkoló videó készült arról, ahogy a magatehetetlen áldozatot hét vagy nyolc rendőr körbeállta, majd a kisbusz mögé vitték, a férfinek ekkorra már állítólag megsérült a gerince. Az ügy előzménye, hogy marihuánát találtak nála. Mindez másfél hónapja történt, az áldozat három hete halt meg, a családja azóta sem tudja, hogy a rendőröket felelősségre vonták-e már. Az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja.

A videón jól látszik, hogy a kisbusz mögé vonszolták a magatehetetlen férfit a rendőrök, miután megverték Szegeden. Percekkel előtte az áldozat még a furgon előtt feküdt, a feje, a karja és a lába lógott, a rendőrök pedig körbe állták, de nem segítettek rajta. Zoltánt még március 26-án bántalmazták, április 20-án pedig a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A nyaka meg lógott lefele. Látták, hogy nem jól van, de oda fektették

– ezt az áldozat egyik testvére mondta el a Tényeknek, most, miután az intézkedésről készült felvétel felkerült egy videómegosztó portálra. Úgy tudni, a Szentesen élő Zoltánt már várták a rendőrök a szegedi utcában. Két kisbusszal érkeztek a helyszínre. A férfi beismerte, hogy pár gramm marihuána volt nála, az egyenruhások viszont összeverték – ezt állítja a család.

Az áldozat testvére szerint a férfinek a verés miatt gerinc- és nyaksérülése volt, de még azelőtt megmozdították, hogy a mentők kiértek volna. Az áldozat családja a kórházban még meg tudta tőle kérdezni, hogy mi történt. Hozzájárultak ahhoz, hogy Zoltán arcát mutassa a Tények.

„Megvertek? – Igen. – Lenyomtak, a fejedet piszkálták, odacsapták? – Oda”.

A felvételeken jól látszik, hogy a férfit súlyosan bántalmazták. Nyakmerevítővel feküdt az ágyán, a fejét zúzódások borították.

„Hányan bántottak? – Az összes. – Az összes, hányan voltak? – Vagy nyolcan, heten”.

A támadás óta másfél hónap telt el. A család abban bízik, hogy kiderül az igazság, hogy mi történt testvérükkel.

A család ügyvédje szerint vizsgálni kell, hogy a rendőrök túllépték-e a hatáskörüket.

Az esettel kapcsolatban a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja.

2025. május 12. 08:53
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Lesoványodott, éhes és szomjas vidrakölyök kerültek a Mályi Madármentőkhöz Tiszatarjánból. Anyjuk elpusztulhatott. A...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Magyar Péter embere támog...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...