
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hétvégén egy ötéves kislány mentette meg a nagymamája életétSzázhalombattán.
A 70 év körüli nő hirtelen megszédült, elesett, majd úgy beütötte a fejét, hogy eszméletét vesztette.
Mama elájult, beverte a fejét, nagyon véres volt
- mesélte a Tények stábjának a hős kislány, aki még meg is vizsgálta a nem reagáló idős nőt.
A kicsi nem esett pánikba, először megpróbálta felkelteni nagymamáját, majd miután nem járt sikerrel, azonnal tárcsázta a segélyhívót.
Időközben a kislány az anyukáját is értesítette, aki rögtön a helyszínre sietett. A mentők perceken belül megérkeztek és ellátták, majd stabil állapotban szállították kórházba a nagymamát.
Olyan szinten büszkék vagyunk rá, hogy most elég nehéz lesz, hogy ne sírjam el magam közben
- nyilatkozta meghatódva Tamara édesapja.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen