
Ámokfutó módjára lopott és fosztogatott egy fiatal Kiskunhalason
Az elvetemült 22 éves fiatal férfi néhány nap alatt több helyre betört, és egy védtelen idős nőt is meglopott.
Tenyek.hu 2022. május 08., vasárnap 15:45
A rendőrség befejezte a nyomozást egy 22 éves kiskunhalasi férfi ügyében, aki néhány nap alatt több lopást is elkövetett a városban.
A fiatal bűnelkövető több amatőr hibát is vétett garázdálkodása során. Elsőként 2021. szeptember 24-én este bakizott nagyot, amikor meglopott egy 76 éves bicikliző nőt. Futva kezdte követni a gyanútlan asszonyt, amikor pedig mellé ért a kosarából kivette a táskáját, és elszaladt vele. A táska az este folyamán előkerült, ám a benne lévő iratoknak és pénznek nyoma veszett. Pechére azonban az utcán lévő térfigyelő kamera felvette őt. A felvétel képei és a kifosztott asszony által adott személyleírás alapján kutatni kezdtek utána a rendőrök.
Az elkövetkező napokban több helyre betört a tolvaj. Egy alkalommal egy pékségbe, az ott lévő két öltözőszekrényből lopott értékeket. Következő célpontja egy felújítás alatt lévő ház volt. Bejutott az udvarra, majd az egyik ablakot benyomta, és a szúnyoghálót kifeszítette. A tulajdonos azonban tetten érte, de sikerült kereket oldania.
A nyomozók azonban nagy erőkkel keresték és végül szeptember 29-én kattant a bilincs a csuklóján.
A néhány nap alatt több bűncselekményt elkövető férfi rendkívül gondatlan volt, az egyik helyen a kabátját felejtette ott, a másik helyszínen a sapkáját és a felsőjét. Bár végül a szálak maguktól is összeértek a férfi az összes bűncselekmény elkövetését elismerte a kihallgatásán.
A kifosztás bűntettével és többrendbeli lopással gyanúsított fiatal ügyében a rendőrség befejezte a nyomozást, a keletkezett iratokat az ügyészségnek megküldték - tájékoztatott a police.hu.
+Ez is érdekelheti

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött







