Álwebáruházak csalóbandájára csapott le a rendőrség - Videó

Elfogott a rendőrség 11 embert, akik álwebáruházakat üzemeltettek, és háromezernél is több sértettnek százötven millió forintot meghaladó kárt okoztak - jelentették be rendőrségi vezetők szombaton sajtótájékoztatón. 

2021. július 03. 10:45

A sajtótájékoztató után kiadott közlemény szerint a vizna.hu, a larte.hu, a topbuy.hu, a balne.hu, gente.hu, valamint a buypoint.hu weboldalon keresztül vásárló és átvert áldozatok száma jelenleg 3572.

Pál Adrián, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta: a BRFK XVI. kerületi kapitányságára tavaly november 30-án érkezett feljelentés, hogy egy vásárló nem kapta meg a webáruházból rendelt és előre kifizetett telefont, és az értékesítő nem utalta vissza a vételárat.

A híradástechnikai eszközöket, konyhabútorokat, háztartási kis- és nagy gépeket és mást áruló vizna.hu-t működtető cég november 24-e és december 1-je között működött, majd megszűnt. A csaknem egy hét alatt 870 embert károsítottak meg azzal, hogy sem a megrendelt terméket nem küldték meg, sem a pénzt nem utalták vissza.

Az okozott kár meghaladja a 46 millió forintot, amiből négymillió forintot sikerült zárolni azon a bankszámlán, ahová az átvert megrendelők előre átutalt pénze folyt be.

A nyomozás során kiderült, hogy hasonló ügyben nyomoznak a Pest Megyei Rendőrfőkapitányságon (PMRFK) is, így közös nyomozócsoportot hoztak létre a felderítésre, amelynek a végén június 30-án 12 helyszínen tartottak házkutatást, fogták el a gyanúsítottakat és foglaltak le bizonyítékokat a rendőrök.

Latorovszky Gábor, a PMRFK bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta: a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság április 7-én rendelt el a nyomozást az építőipari termékeket árusító webáruház ügyében, mert a megrendelt termékeket ez a cég sem szállította le.

Miután megalakult a BRFK-val közös nyomozócsoport - és bekapcsolódott a nyomozásba a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda is -, egyre több álwebáruház került a rendőrség látókörébe, amelyek nem teljesítették a megrendeléseket, és az első vevői reklamációk beérkezésekor megszűntek.

Az elfogásról azt írták, június 30-án hajnalban 45 gépkocsival, 100 rendőr indult egyszerre a két megyei és a fővárosi lakcímekre, és ugyan az egyes helyszínek között több száz kilométeres távolság is volt, ám egy időben tudtak lecsapni a rendőrök.

A házkutatások során nagy értékű gépjárműveket, mobiltelefonokat, számítógépeket, laptopokat, okostelevíziókat, ékszereket, készpénzt foglaltak le több tízmillió forint értékben, valamint több mint tízmillió forintot zároltak bankszámlákon a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében.

A rendőrség közleménye beszámolt arról is, hogy a csalássorozat elkövetői előre leosztott szerepek szerint ténykedtek: voltak beszervezők, strómanok, weblapszerkesztő, pénzfelvevők. A nyomozás adatai szerint az 50 éves B. Zsolt irányításával a 41 éves V. László, a 40 éves L. Gyula és a 41 éves K. Viktor szervezte a csalássorozatot. A strómanokat K. Viktor kutatta fel és szervezte be, majd a nevükre gazdasági társaságokat alapítottak, a cégekhez bankszámlákat nyitottak, amely aztán a csalásra létrehozott webáruházhoz tartozott. Erre a számlára érkeztek a gyanútlan megrendelők a termék átvétele előtt átutalt pénzei, amelyeket az elkövetők felvettek. A csoportnak tagja volt egy webszerkesztő-informatikus is.

MTI/Fotó: police.hu

Ájultra verték az illegális fakitermelőket leleplező dokumentumfilmeseket
20 ember rontott neki annak a 2 újságírónak, akik mindössze az igazságot akarták megörökíteni.
James Bond elcsukló hangon mondott köszönetet, végleg elbúcsúzott
Filmje utolsó forgatási napján Daniel Craig teljesen elérzékenyült.
Íme a világ legkisebb testépítője
Az apró, de annál izmosabb indiai férfit férfit hazájában igazi sztárként kezelik.
Nem hajlandó megválni Katinkás tetoválásaitól Shane Tusup
Az egykori amerikai úszó és edző rengeteg tetoválással büszkélkedhet, köztük olyanokkal is, amik egykori feleségéhez...
Semmi sem indította be a szülést - Tények Plusz 18.45
Két hónapja van túl a legnehezebb napon Gájer Bálint felesége. Kisfiúkkal, Kristóffal azóta boldog családként élnek....
Nem merték megmutatni neki a balesetet
Élete első külföldi versenye után halt meg Jeles Eszter, a magyar lovas Isztambulban az első versenynapon győzelmet ...
Tények teljes adás, 2021. szeptember 20., hétfő
GYÁSZ - Megdöbbenten áll a lovas társadalom a 22 éves zsoké halála előtt. Eszter egy nappal első külföldi futama utá...
Az ájulás kerülgette, annyira izgult
Véget ért szombaton a Sztárban Sztár Leszek! válogatója, így vasárnap el is kezdődött a középdöntő. Drámából termész...
Puskával várják az udvarlókat
Emlékeznek Sebestyén Katja-ra? Ő lett az előző Sztárban sztár leszek! negyedik helyezettje, a duci énekesnő, aki 40 ...
Az edények repültek, a séfek üvöltöttek
Pillanatokon belül elrajtol a Séfek séfe harmadik évada, ami sokkal keményebb és izzasztóbb lesz, mint valaha. A gas...