
Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben
Egy hajdúhadházi nő tett bejelentést a rendőrségre július 8-án éjjel arról, hogy valaki ellopta az arany fülbevalóját a füléből, miközben aludt. Elmondta, hogy az ágya közvetlenül a hálószobája ablaka alatt van, az ismeretlen azon keresztül hajolt be a helyiségbe. Felriadt ugyan, hogy valaki a fülénél matat, de hívatlan vendége egy pillanat alatt kiakasztotta az ékszert, és elmenekült a helyszínről – közölte a rendőrség.
A rendőröknek ebből a kevés információból kellett elkezdeniük az elkövető keresését és beazonosítását. Házról házra jártak, gyűjtötték az adatokat, és mindössze egy óra alatt a látókörükbe került egy helyi fiatal, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 21 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett.

Fotó: police.hu
Kiderült, hogy bement az ingatlan kertjébe, odahúzott egy széket az ablakhoz azért, hogy kényelmesen be tudjon hajolni rajta, végigpásztázta a szobát, majd a legkézenfekvőbb értéknek a sértett fülbevalóját találta. Óvatosan kiakasztotta, majd futásnak eredt.
A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók

Két napon történik a nyugdíj, a 13. havi teljes és a 14 havi juttatás első részletének kifizetése