Álrendőr akarta kirúgatni az egyik szentendrei iskola tanárát, az igazgatót fenyegette

Elfogták a szentendrei rendőrök azt a férfit, aki egy iskolaigazgatót arra akart kényszeríteni, hogy rúgja ki az intézmény egyik tanárát.

Még május 29-én érkezett feljelentés a Szentendrei Rendőrkapitányságra egy tanuló édesapjától, hogy a város egyik iskolájában oktató tanár az intézmény honlapján közzétett, a gyerekeikről készült képeket a saját közösségimédia-felületein is megosztotta. Ehhez azonban a gyerekek szülei nem járultak hozzá – közölte a rendőrség.

Kiderült, hogy amikor az apuka megtudta ezt április végén, egy ismerőséhez, az 59 éves Gy. Gézához fordult. A férfi személyesen ment be az iskola vezetőihez, mint rendőrtábornok, és ennek nyomatékosításához egy igazolványt is felmutatott, amely megtévesztésig hasonlít a hivatásos rendőrök igazolványához. Azt állította, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot képviseli, majd politikai kapcsolatokra, korábbi és aktív rendőrökre is hivatkozva azzal fenyegette meg az iskola igazgatóját, hogy a szóban forgó tanárt rúgja ki, mert ha nem teszi meg, abból baja lesz. A találkozó után a fenyegetőzést üzenetben is folytatta.


Erről a rendőrség is tudomást szerzett. A nyomozók adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, majd Gy. Gézát erdőkertesi lakcímén fogták el, előállították, és kényszerítés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Mivel a lakásán tartott kutatás során fegyvert és lőszereket is találtak a rendőrök, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt is felelnie kell. A fegyver és a lőszerek mellett laptopot, mobiltelefont és több mint száz „RKSZ” (Rendészeti Kiképzők Szövetsége) feliratú, konkrét személyek nevére kiállított igazolványt foglaltak le. A szóban forgó szervezet és a rendőrség között kapcsolat, együttműködés nincs – hangsúlyozta a rendőrség.

A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják ezeket. A gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Fotók: police.hu

2025. június 14. 16:38
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Peti, te, hallod-e! Látom, még a vasárnap délelőttjeidet is gyűlöletkeltéssel töltöd – válaszolt Magyar Péternek köz...
Nagy-Britannia egyik legnagyobb tüntetést tartották meg szombaton Londonban az illegális bevándorlás és a munkáspárt...
Franciaország elnöke kijelentette, hogy a NATO-országok politikája okozta az ukrajnai konfliktust – jelentette ki Je...