
Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas
A 29 éves Bebe családjával a Fülöp- szigeteken él. 2014-ig egy helyi boltban dolgozott, és modell karrierről álmodozott, ekkor viszont pszichotikus depressziót diagnosztizáltak nála. Ez a betegség erős hallucinációkkal jár, ezért a lányt egy helyi kórház pszichiátriai osztályán kezelték, melynek következtében állapota javulni kezdett.
Egy év elteltével az orvosok úgy döntöttek, hogy hazamehet, de ekkor Bebe apja súlyosan megbetegedett, emiatt a családnak már nem futotta a lány gyógyszereire. Ezek nélkül viszont visszatértek a hallucinációk, és állapota romlott.
Előfordult, hogy erőszakos dühkitöréses rohamai voltak, ezért a család úgy döntött saját, és persze lányuk biztonsága érdekében elkülönítik. Egy leginkább börtöncellára hasonlító szeparált helyet építettek neki a házon belül, ahol 5 évig tartották bezárva.
Bebe széttépte ruháit, és gyakorta meg is ette azokat, ezért zsákokba öltöztették, mert ezek ízét nem szerette, mondta Glyzel Bullos a család egyik barátja a Daily Mail-nek. A nő szerint „bezárták, hogy ne tegyen kárt magában, és nem azért, mert nem szerették”.
Glyzel gyűjtést indított, hogy Bebe folytathassa pszichiátriai kezelését, és újra normális életet élhessen.

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak