
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A vádirat szerint a 27 éves férfi március 28-án délután egy VI. kerületi apartmanházban beszállt a liftbe három külföldi mellé, beszélgetni kezdett velük, majd az egyiküket ölelgetni kezdte. Ezt követően a nadrágja zsebéből kiemelte a sértett 80 ezer forint értékű telefonját. A lopási kísérletet észrevették, ezért a készüléket azonnal kivették a kezéből.
Ugyanezen a napon az apartmanház előtti éjjel-nappali bolt közelében egy külföldi férfi kabátzsebéből lopta el a pénztárcáját, benne mintegy 120 ezer forint értékű fonttal és két bankkártyával.
Nem sokkal később, ugyanannak az apartmanháznak a liftjében a rabló együtt utazott egy idősebb párral, majd a liftből kiszállva ölelgetni kezdte az idős férfit. Ezt követően a zsebéből kivett egy narancssárga tokban lévő telefont, amit gyorsan zsebre tett. A lopást azonban észlelte az idős nő, így számon kérte a tolvajt. A férfi ekkor kivette a zsebéből a telefont és a földre dobta.
A vádirat szerint a 27 éves férfi korábban, 2021. július 23-án egy VI. kerületi hotel előtt szintén kizsebelt egy külföldit úgy, hogy beszélgetni kezdett vele, majd a figyelmét elterelve, benyúlt a válltáskájába, amiből kivette a pénztárcáját, és 100 ezer forintnak megfelelő összeggel távozott a helyszínről.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a büntetett férfit 4 rendbeli, zsebtolvajlás útján, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével és vétségével - illetve két esetben azok kísérletével – vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtöntüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A kerületi ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság a vádlottal szemben korábban, más ügyben kiszabott 1 év 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is rendelje el
Címlapfotó: Illusztráció (police.hu)

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád