
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
Kaptam egy telefont, hogy a lányomat a budapesti postafiók egyikében elkapták, fel akart adni egy csomagot, amiben lőszer és kábítószer volt
– kezdte az átverés részleteit az idős nő, akitől ezzel a szöveggel csalt ki 11 millió forintot és arany ékszereket egy bűnbanda.
Rendőrnek és ügyvédnek adták ki magukat, így verték át az áldozatot. Azt mondták kihozzák a lányát a börtönből, ha arannyal fizet.
Odafigyel, ha én a számomra jelenleg felszedhető az aranyékszereket össze tudom szedni. És még azt is megvárta, hogy tegyem rá a háztartási mérlegre, és mérjem le, hogy hány deka
– tette hozzá az átvert nő.
Sőt még azt is megmondta az asszonynak, hogy az ékszereket tegye le egy házához közeli villanyoszlophoz. De nem sokkal utána jött a következő hívás, hogy ez kevés, készpénzre is szüksége van. Az idős nő másnap reggel azonnal levette a pénzt a számlájáról.
Már odamentem fél nyolckor, az első sorszámot húztam, és közöltem az ott lévő irodistával, vagy tisztviselővel, hogy nekem ennyi pénzre lenne szükségem azonnal!
– idézte fel a nő.
Az asszony az összes pénzét odaadta, az egész élete munkája benne volt. Miután mindent átadott, akkor vált gyanússá a helyzet, hogy a lányát nem engedték ki. Végül a rendőrök elkapták a csaló férfiakat.
A rendőrség azt kéri, hogyha ilyen vagy hasonló szituációba keveredik bárki, akkor bontsa a vonalat, és hívja fel a hivatkozott hozzátartozót. Sőt azt is kérik, hogyha hasonló esettel találkoznak, azonnal hívják a 112-es segélyhívót.

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó