
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Fővárosi Főügyészség szerint a három fiatal – egy a bűncselekmények idején 16 éves fiú, egy 20 éves nő, és egy 23 éves férfi – 2019. február és 2019. november között rendszeresen fosztogattak, hogy pénzhez jussanak. Áldozataik többnyire időskorú, védekezésre képtelenek voltak.
Módszerük jellemzően az volt, hogy az időseket megszólították, figyelmüket elterelték, majd a helyzetet kihasználva a pénzüket megszerezték. Többnyire a pénzautomatáknál megkezdett tranzakcióba belenyúlva lopták el áldozataik pénzét, de volt olyan idős is, akinek pénzváltás ürügyén, a pénztárcájába benyúlva vették el a nyugdíját.
Egy 77 éves férfit pedig úgy fosztottak ki, hogy a lakására bementek, majd rávették, hogy fogyasszon velük alkoholt, ezt követően a figyelmét elterelve ékszereket, mobiltelefont, és készpénzt loptak el tőle.
A bűnbanda összesen 11 időset fosztott ki, akiktől csaknem 2,5 millió forintot loptak el.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a három fiatallal szemben több rendbeli, bűnszövetségben elkövetett kifosztás, valamint lopás miatt emelt vádat, és velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés – a fiatalkorú esetében fiatalkorúak börtönbüntetése – kiszabását indítványozza a vádiratban.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen