Akciófilmbe illő jelenet: kiraboltak egy műszaki áruházat Budapesten

10 millió forint értékű műszaki cikket loptak el a fekete ruhába öltözött álarcos rablók a budapesti elektronikai áruházból. 

Első látásra, mintha csak egy akciófilm jelenetét néznénk, úgy hatnak a képsorok, amiket egy XIII. kerületi elektronikai áruház biztonsági kamerája rögzített 2021. október 1-jén 3 óra 38 perckor.

A felvételen látható, ahogy berúgták az áruház ajtaját, majd fekete ruhába öltözött maszkos rablók szállták meg az üzletet. Mondhatni hihetetlen gyorsasággal kezdték összeszedni a zsákmányát. Ügyességüket jól mutatja, hogy mindössze másfél perc alatt közel 10 millió forint értékben mobiltelefonokat, laptopokat, tableteket sikerült összeszedniük. Ezután elmenekültek a helyszínről.

Azonban nem volt szerencséjük, mert nem csak ők bizonyultak hihetetlenül gyorsnak, de pechkükre a rendőrség is. A hatóságoknak ugyanis mindössze két órával a betörést követően sikerült elkapniuk a rablókat a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelyen.

Az öt román nemzetiségű férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság​ lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - számolt be róla a police.hu.

Címlapfotó: police.hu

2021. október 02. 13:35
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a...
„Sikeres tárgyalás az oroszokkal. Az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki meg...
Majka a Strand Fesztiválon végre elhagyta azt a jelenetet, amelyben korábban a miniszterelnök nyilvános kivégzését i...