2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
8°C Budapest

Ájultra verték barátjukat, majd rágyújtották a lakókocsit

A törvényszék több év börtönre ítélte az elkövetőket.
Tenyek.hu
2023. augusztus 10., csütörtök 18:01
Vágólapra másolva!

A későbbi bántalmazott egy Debrecen közeli tanyán dolgozott alkalmi munkásként, ahol egy lakókocsi volt az otthona. Sokszor öntött fel a garatra és összebarátkozott hasonló életvitelt folytató férfiakkal is, akik előbb külön találkoztak, majd elhatározták, hogy ideiglenes lakhelyén meglátogatják újdonsült cimborájukat. A férfi 2021 április 24-én két ismerősével erősen ittas állapotban fogadta a váratlan vendégeket, majd közösen folytatták az italozást. Az egyik fiatalabb férfi kérdőre vonta a társát a találkozó miatt, majd veszekedni kezdtek. Az indulatos férfi ököllel többször megütötte ellenfele arcát és fejét, majd az idősebb bántalmazó is beszállt a verekedésbe. Az áldozat az ütések hatására rövid időre elvesztette az eszméletét, majd elaludt, és mivel a fényt adó gyertya, illetve mécses kialudt, az elkövetők egy fém tálba helyezett törölköző segítségével akartak ismét világosságot kreálni, a kupac tetejére pedig műanyag palackokat és edényeket dobáltak.

A fotó illusztráció: TV2 Tények

A tűz hirtelen belobbant, ezt pedig már nem tudták megfékezni, így a gyújtogatók inkább menekülőre fogták, magukra hagyva a bent lévőket, az egyik éber férfi azonban még idejében cselekedett és mindenkit kimenekített. A tűzben végül senki nem sérült meg, a bántalmazott férfi azonban nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Törvényszék most 3 év 6 hónap, illetve 4 év 7 hónap fegyházbüntetésre ítélte az elkövetőket, azzal a kikötéssel, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatóak. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség pedig indítványozta a kiszabott fegyházbüntetés helybenhagyását – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk