
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
Egy többszörösen büntetett előéletű férfi még 2023. január 7-én, egy Gödöllő közeli településen az utcán, majd az otthonukban bántalmazta az élettársát – derült ki a Pest vármegyei Főügyészség hétfői közleményéből.
A férfi a nőt a hajánál fogva a földre rántotta, megütötte, fejbe rúgta, amelytől elveszítette eszméletét.
Ezt követően a férfi az otthonukba vonszolta párját, a házban lerángatta a ruháit, majd karóval és csavarhúzóval megsebezte, utána megerőszakolta.
A bántalmazások során ráadásul végig jelen volt a férfi kiskorú gyermeke is.
A nő végül a bántalmazástól elájult, majd miután visszanyerte az eszméletét, a rokonaihoz menekült.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Gödöllői Járásbíróság az elkövetőt szexuális erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében kiskorúakkal kerülne kapcsolatba.
Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, a büntetés enyhítéséért, míg az ügyészség súlyosításáért fellebbezett.
Az ügy másodfokon a Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki