Agyonverte és felgyújtotta ismerősét, egy másik férfit szögvassal végzett ki

Az ügyben most tartották az előkészítő ülést, melyen a vádlott lemondott a jogairól is, ezért ítélték el. Kiderült, hogy a gyilkos részeg volt, amikor ölt, ráadásul egy kétgyerekes apa.

Megbilincselve, vezetőszárral a derekán érkezett pénteken az élőkészítő ülésre az a fiatal, kétgyerekes családapa, aki két ismerősét is különös kegyetlenséggel ölte meg az elmúlt években. A férfi először a Fejér vármegyei Pusztaszabolcson gyilkolt, még 2022-ben. Agyonverte, majd felgyújtotta az áldozatát.

2023-ban Budapesten pedig a gyilkos egy másik ismerősét támadta meg Kelenföldön. Egy szögvassal brutálisan agyonverte a férfit.

A támadó áldozatai minden esetben részegen aludtak, így védekezni sem tudtak a bántalmazás ellen. Az ügyben most tartották az előkészítő ülést, melyen az ügyész a mértékes indítványt is ismertette arra az esetre, ha a vádlott lemondana a tárgyalásról.

A férfi beismerte a tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is, azt mondta, megbánta, amit tett.

Éppen ezért az előkészítő ülésen már ítéletet is hirdetett a bíró, aki bűnösnek találta a vádlottat.

A bíróság 20 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet viszont még nem jogerős, mivel a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt kért. A támadó egyébként kétszer is volt már büntetve, felfüggesztett börtönt kapott testi sértésért. A gyilkosságokat viszont a próbaidő alatt követte el, így, ha elítélik, a két korábbi büntetését is le kell tölteni.

2025. július 05. 07:57
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...