
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
Tragédiával végződött a lopás egy 42 éves albán férfi számára, akit augusztus 10-én, kedden délelőtt holtan találtak Rómában a Tuscolana állomástól néhány lépésre lévő utcában.
Az első riasztás reggel fél 6 körül adta le egy járókelő, aki az utcán egy Mercedes mellett egy férfi élettelen holttestét találta, vérfolttal körülvéve.
A rendőrség hamar a helyszínre ért, és a nyilvántartás alapján megállapították, hogy az áldozat egy 42 éves albán származású férfi, aki éppen autóalkatrészeket akart lopni, amikor bekövetkezett a baj. A Mercedes alatt ugyanis zseblámpát, telefont és egyéb szerszámokat találtak – írta meg a Roma Today.
A férfi, valószínűleg más bűntársakkal együtt, egy emelővel próbálta felemelni az autót, de az emelő meghibásodhatott, így az autó a férfira esett, aki emiatt olyan erővel verte be a fejét az aszfaltba, hogy a helyszínen meghalt.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, és nyomoznak a halott férfi bűntársai ellen is.
Címlapfotó: romatoday.it

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson