
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
A 38 éves Trinh Nguyent azzal is vádolják, hogy megpróbálta megölni egyik szomszédját, aki azért ment át hozzá, hogy kivizsgálja a lövések hangját.
Matt Weintraub kerületi ügyész elmondása alapján a nőt tehát három személy ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolták, a fiai azonban annyira súlyos sérülést szenvedtek, hogy csak addig tartották őket gépeken, míg szerveiket el nem adományozták a Gift of Life programon keresztül. Így a szomszédja ellen elkövetett emberölési kísérlet és gyermekeinek meggyilkolása szárad a lelkén.

Fotó: Bucks Megyei Kerületi Ügyészség
Weintraub szerint a lövöldözés indítéka nem világos, viszont Nguyen több mint 11 ezer dollár kifizetetlen lakbér miatt vitába keveredett a lakás tulajdonosával, aki nem mellesleg a nő sógornője. A bíró a tulajdonos javára döntött, és kötelezte Trinh-t és családját, hogy keddig hagyják el otthonukat – írta meg a Crime Online.
A rendőrök őrizetbe vették a tettest és megállapították, hogy öngyilkossági kísérletként kábítószert nyelt le. Kórházba szállították kezelésre, majd hétfő este bíróság elé állították és letartóztatták.

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján