Agyonlőtte húgát a tinédzser

A 15 éves kamasz fiú és húga egyedül voltak otthon, amikor a tragédia történt. 

2021. október 01. 15:27

Az amerikai Wisconsin államban kedden saját otthonában találták holtan a 11 éves Carolanah Schenk-et. A rendőrség eddigi információi szerint a család otthon tarott fegyvere valahogy a fiú kezébe került, mivel a történtekkor csak a lány és bátyja, David voltak otthon, ezért a fiú a gyilkosság elsőszámú gyanúsítottja. 

A szülők közleményükben tragikus balesetnek nevezték a történteket, mivel szerintük nem szándékos, mindössze egy véletlenszerű szerencsétlenség miatt veszítették el szeretett lányukat, és emiatt remélik, az ügyben eljáró hatóságok is figyelembe veszik majd mindezt - írta meg a CrimeOnline

"Figyelmünket most a lányunk temetésének koordinálására összpontosítjuk, miközben imádkozunk, hogy fiunkat helyesen képviseljék és támogassák" - mondták a szülők. „Az elmúlt néhány nap borzalmas volt a családunk számára, és a célunk az, hogy megkapjuk fiunknak a szükséges jogi támogatást, mivel ez a baleset mindannyiunkat nagyon megvisel érzelmileg.” 

A címlapfotó illusztráció

Elkapták a kerepesi önkielégítő rémet, elmondta, hogy miért tette
A rendőrök kihallgatták a férfit és kezdeményezték bíróság elé állítását.
Elmarad a fővárosi légi parádé
A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a Magyar Honvédség szakértőinek döntése értelmében elmarad a szo...
Újabb világsztár érkezett Budapestre, de nem felhőtlen az öröme
Budapesten van Dave Bautista, a Dűne sztárja, azonban nem volt örömteli a megérkezése, a színészt nagyon felpaprikáz...
Friss fejleményt közölt a rendőrség a Szigeten történt brutális verekedésről
Súlyos testi sértés és könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást egy, a Sziget fesztivál...
Rájátszott az elesettségre a járókeretes pedofil, a segítségére siető gyerekekre a pokol várt
A gátlástalan férfi kérlelte a gyerekeket, hogy segítsenek neki hazamenni és bejutni a lakásába. A jól nevelt, segít...
Tények teljes adás, 2022. augusztus 19., péntek
TŰZVÉSZ - Egy helyi férfi okozta a brutális tűzvészt a Mecsekben. Szemetet égetett a kertjében, onnan terjedt szét a...
Gyökeresen megváltozik az idő
időjárás-jelentés, 2022. augusztus 19., péntek
Egy rakás heroinnal kapcsoltak le egy 81 éves drognagyit
Öt kilogramm heroint találtak a varsói repülőtéren egy Afrikából Kanadába tartó 81 éves, dán állampolgárságú nő bőrö...
Mi van köztük?
Hosszú idő után egy ismert férfi társaságában mutatkozott nyilvánosan Berki Mazsi. El is indultak a találgatások. Be...
Élmény ajándékba
Mi késztet arra egy 17 éves fiút, hogy másokon segítsen? Megmondom. Az, hogy ő maga is jól tudja, hogy milyen az, am...