
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
R. Erik ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. Kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást egy 2021 november 2-án este elkövetett lopás miatt.
A 21 éves férfi felfeszítette egy XII. kerületi családi ház kertkapuját, majd betörte a ház ajtaját és bement fosztogatni. Közel hétszázezer forint értékű ékszert és műszaki cikket zsákmányolt.
A 21 éves férfi nem csupán ezt a bűncselekményt követte el, lopások és járművezetés eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt más budapesti és vidéki rendőrkapitányságok is eljárást folytatnak ellene.
Az Érdi Rendőrkapitányság, a Budai Központi Kerületi Bíróság, a Jászberényi Járásbíróság és a Budapesti Törvényszék összesen nyolc elfogatóparancsot adott ki R. Erik ellen.
Végül 2022. április 14-én a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának végül sikerült elfognia egy érdi házban, az ágyneműtartóból került elő.
A rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt – írta meg a police.hu.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen