
A mentősök elmondják, komoly veszélyei vannak a hidegnek, kihűlésnek
Az eset pénteken este történt Arló egyik utcáján, amikor két fiatal és egy felnőttkorú férfi összetalálkozott egy idős emberrel, majd elhatározták, hogy ellopják a biciklijét – derült ki a Miskolci Törvényszék keddi közleményéből.
Mivel a férfi magától nem adta oda csak úgy a kerékpárját, így a támadók agyba-főbe verték. Addig ütötték-rúgták a fejét, hogy az áldozat életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.

A fotó illusztráció: police.hu
A bíróság szerint a tettesek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ezért a napokban, július 26-ig elrendelték a letartóztatásukat.
A végzés nem végleges. További tárgyalások várhatók az ügyben, ugyanis bűncselekményük alkalmas lehet életveszélyt okozó testi sértés és rablás minősített esetének megállapítására.

A mentősök elmondják, komoly veszélyei vannak a hidegnek, kihűlésnek

Tankok lepték el Miskolc utcáit, vörös kód lépett életbe

Drámai életmentés volt Tanakajdon, szerencsére időben érkezett a segítség

A Rétközi-tó nádasában találtak meg egy eltűnt férfit, szinte anyaszült meztelenül hevert a hóban

Rendkívüli hideg jön: Hétvégén sem kegyelmez az időjárás

Dermesztő hideg, vastag hótakaró - de egy szempontból aranyat ér

A pénztárcájukkal szavaztak a magyarok: kiderült, melyik volt Magyarország kedvenc autója 2025-ben

Váratlan döntés a felsőoktatásban, Hankó Balázs megszólalt

Norvégiában fogtak el egy magyar szökevényt, videón a hazahozatala

Novemberben is kirobbanó formát mutatott a hazai turizmus, 8 százalékkal több vendég érkezett hazánkba

Megcsonkítottak egy templomot Hevesben, döbbenetes videó látott napvilágot

Másodfokú riasztást adtak ki, mutatjuk, mi vár ránk