
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc törvényes miniszterelnökét és mártírtársait - Maléter Pál honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, az 1958. április 24-én kivégzett Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és a börtönben 1957. december 21-én elhunyt Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét - 1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában.
Jovánovics György szobrászművész Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájában álló alkotásának alapkövét 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésének napján tették le, az emlékművet három év múlva avatták fel. Az úgynevezett nyitott sír közepén egy 1956 milliméter magas fekete hasáb áll. A 301-es parcellában az 1956 utáni megtorlás budapesti áldozatai nyugszanak.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1989. július 6-án - azon a napon, amikor Kádár János, az MSZMP főtitkára meghalt -, a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket posztumusz, bűncselekmény hiányában felmentette.
A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus eseménye volt.
Nagy Imre néhai miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezik az ország kivégzésük 63. és újratemetésük 32. évfordulóján, szerdán.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen