képviselő

Áder János: Mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére!

Áder János köztársasági elnök arra bíztatta az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén a képviselőket, hogy a következő években mondjanak igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára, a tényekre építő vitákra és a közös sikerekre, de mondjanak nemet az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására, a békétlenségre és a hazugságra.

Az államfő beszédében leszögezte: a magyar választók április 3-án döntöttek arról, hogy mely pártokat, pártszövetségeket juttatnak parlamenti mandátumhoz, és arról is, hogy kire hárul a kormányzás felelőssége, és ki kap ellenzéki szerepet. Hozzátette: a választók döntése politikailag és jogilag megkérdőjelezhetetlen, azt mindenkinek tiszteletben kell tartania, az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll. Felhívta a figyelmet arra: először fordult elő Magyarország történetében, hogy nem országos listát állító 10-12 kisebb-nagyobb párt, hanem két pártszövetség mérkőzött meg egymással. A kampány kezdetétől világos volt - fűzte hozzá - hogy a többi indulóra "eleve statiszta szerep hárult". Arra is kitért: 1990 óta soha ilyen sok nemzetközi megfigyelő nem vett részt az országgyűlési választások ellenőrzésében, a rendszerváltás óta soha ilyen kevés jogorvoslati eljárás nem volt, és ilyen korán még soha nem született meg a választás hivatalos, jogerős végeredménye. "Honfitársaim döntése világos és egyértelmű. Azt félreérteni, félreértelmezni, félremagyarázni, kétségbe vonni nem lehet" - hangsúlyozta.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Az államfő köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a választáson, mindazoknak, akik a szavazókörökben, választási bizottságokban segítették a szavazás lebonyolítását, és azoknak is, akik a jogorvoslati eljárások során a benyújtott kifogásokat időben elbírálták, és ezzel biztosították a feltételeket, hogy az Országgyűlés megalakulhasson. Áder János bejelentette: azt javasolja, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort válassza meg Magyarország miniszterelnökének. Emlékeztetett: múlt pénteki megbeszélésükön az új kormány megalakítására felkérte a jelenlegi miniszterelnököt, aki a felkérést elfogadta. Az államfő megjegyezte: a választást követő napokban, miközben arra gondolt, hogy beszédében a kampány tanulságaival is foglalkozik, rájött, hogy "sokkal fontosabbak a teendőink, semhogy néhány képviselő háborgó lelkével, minősíthetetlen stílusával, vagy a vesztes csapaton ne változtass stratégia értelmezésével foglalkozzunk". Hangsúlyozta: Deák Ferencnek, a reformkor nagyjainak, vagy az 1867-es kiegyezés előkészítőinek a példája azt mutatja, hogy "csak igenekből lehet országot építeni". De - folytatta - ahhoz, hogy ez az építkezés sikeres legyen, hogy a választók bizalmát elnyerhessék, megtarthassák, először nemet kell mondani néhány dologra. "Nemet kell mondani a kettős mérce alkalmazására, az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására. Nemet kell mondani az alkotmányellenes szándékokra, a társadalom nyugalmának megzavarására, a békétlenségre. Nemet kell mondani a hazugságra, a demagógiára, a jellemtelenségre, elvtelenségre. Nemet az alpári beszédre" - emelte ki. Áder János arra biztatta a képviselőket, hogy a következő években "mondjanak igeneket".

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

"Igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára. Igent az érveket érvekkel ütköztető, tényekre építő vitákra. De legfőképp mondjanak igent közös sikereinkre, mert azoknak mindannyian örülhetünk" - tette hozzá. Jó lenne, ha mindenki tudna örülni a másik sikerének, a budapestiek a vidék gyarapodásának, a vidék a főváros erősödésének - hangsúlyozta, arra bíztatva a falvakban, községekben, városokban élőket, hogy jöjjenek minél gyakrabban Budapestre, a fővárosban élők pedig látogassanak el vidékre és a határon túlra. "Nyújtson kezet egymásnak minden jóakaratú ember, akinek fontos Magyarország és a magyar nemzet gyarapodása!" - szólított fel, hozzáfűzve Deák Ferenc figyelmeztetését, miszerint "polgár polgártársának ellenfele lehet, de ellensége ne legyen". Áder János arra is figyelmeztetett: nehéz év, nehéz évek várnak Magyarországra, hiszen a Covid-járvány - bár szolidabb formában - még mindig itt van, úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódik, ráadásul egy gazdasági válság "készül ránk rúgni az ajtót".

Úgy vélte: a háború a mostani jelentősen megnövelt árakat tartósan magasan tarthatja, sőt, tovább is emelheti, a világ nyers- és alapanyag ellátását is jelentősen megnehezíti, a magas infláció az alacsony jövedelmű országokban megélhetési válságot, növekvő társadalmi feszültséget és politikai robbanást eredményezhet. De - folytatta - az adósságban "fuldokló" fejlett országok kormányai számára is további súlyos kérdéseket vet fel az infláció. Felhívta a figyelmet arra: az ENSZ humanitárius célú akcióihoz a gabona 85 százalékát Oroszországból és Ukrajnából vásárolta. Rossz belegondolni, hogyha nem lesz elegendő gabona a lakosság ellátására és még a humanitárius készletek is megcsappannak, annak milyen hatása lesz az ott élők életkörülményeire és az érintett országokból induló migrációra - fejtette ki. Úgy értékelt: az új Országgyűlésnek és az új kormánynak minden korábbi sikeres válságkezelési tapasztalatára szüksége lesz, hogy a "világgazdaság háborgó tengerén Magyarország hajóját jó irányba kormányozza". "A választói felhatalmazás világos. A feladat emberes. A siker pedig emberfeletti erőfeszítést kíván. De akármilyen nehézségek lesznek, akármilyen vitában kell helytállniuk, bármilyen nemtelen támadások érik is önöket, soha ne feledjék: a haza minden előtt!" - zárta beszédét Áder János.

MTI

2022. május 02. 11:19
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...