Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására

Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.

Orbán: az új kormány is képes lesz arra, hogy megvédje Magyarországot

A Sándor-palotában tartott találkozó után - Áder János társaságában tett - sajtónyilatkozatában Orbán Viktor azt hangsúlyozta: a veszélyek évtizede áll előttünk, háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, mutatkoznak egy komoly energiaválság jelei és emiatt "gyötrelmek előtt állnak" az európai gazdaságok, valamint a járványok korából sem lábaltunk még ki.

Kiemelte: április 3-án az emberek egy világos döntést hoztak arról, hogy elvárják az ország vezetőitől, hogy ezekkel a veszélyekkel szemben megvédjék őket, megvédjék Magyarországot. Vagyis ki kell maradni a háborúból és a kibontakozó európai gazdasági válság kérdéseire olyan válaszokat kell adni, amelyek lehetővé teszik, hogy az eredményeit Magyarország megőrizhesse - tette hozzá.

Kiemelte: bár új kormány még nincs, a leköszönő kabinet hozott olyan döntéseket az elmúlt napokban, amelyek már mind ebből a logikából következnek, azaz abból, hogy meg kell védeni Magyarországot egy veszélyekkel teli évtizedben. Meghosszabbították a benzin- és élelmiszerárstopot, és a magas áremelkedési szint miatt megemelték a nyugdíjakat is - emlékeztetett Orbán Viktor.


Hozzáfűzte: Áder János államfőnek olyan kormány megalakítására tett ígéretet, amely összességben és tagjai által külön-külön is képes arra, hogy megvédje Magyarországot az előttünk álló veszélyes évtizedben is.

A Fidesz elnöke - aki ötödik alkalommal alakíthat kormányt - jelezte azt is: még nem tartanak ott az előkészületek, hogy az új kormány összetételéről konkrétumokat mondjon; több miniszterjelölttel is kapcsolatban áll, a tárgyalások haladnak, van, akivel már megállapodott, van, akivel még nem.

Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Jelezte ugyanakkor, hogy azt a megközelítést, ami mind a négy korábbi kormányalakításkor a munkáját irányította, most is alkalmazni fogja: a polgári-nemzeti oldal eddig úgy alakított kormányt, hogy annak összetételét és szerkezetét az előttük álló négy év feladatainak megértéséből vezette le.

Orbán Viktor azt is elmondta: ahogyan a korábbi kormányalakításoknál, most is minden miniszterrel és államtitkárral négyéves munkáról fog megállapodni. Hozzátette: azért van erre szükség, mert az élet gyorsan változik, Magyarországnak pedig mindig olyan kormányra van szüksége, amelyik a leginkább alkalmas arra, hogy az ország előtt álló kihívásokra jó válaszokat tudjon adni.

Áder: a kilencedik szabad választás volt, de mégis sok mindenben az első

Áder János államfő kifejtette: ez a harmadik alkalom, hogy hasonló szituációban állhatnak egymás mellett. Április 3-án a kilencedik szabad választást tartották Magyarországon, ez "a kilencedik választás volt, de mégis sok mindenben az első" - fogalmazott.

Emlékeztetett: először fordult elő Magyarország történetében 1990 óta, hogy két pártszövetség mérkőzött meg egymással a választáson, először fordult elő, hogy ilyen kevés volt a sikeresen országos listát állító pártok száma, ezen a választáson volt a legtöbb nemzetközi megfigyelő, ezután a választás után nyújtották be a legkevesebb jogorvoslati kérelmet és ennek következtében most született meg leghamarabb a választás jogerős végeredménye.


Megjegyezte: a választási rendszer és a házszabályok sajátos rendelkezései miatt valójában kilenc párt jutott parlamenti képviselethez.

Áder János kijelentette: "a választás eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű; a választás törvényes, alkotmányos, szabad és demokratikus volt", sem az új Országgyűlés, sem az új kormány legitimitását megkérdőjelezni nem lehet.

Közölte: az alkotmányos szabályok a köztársasági elnököt jogosítják fel, hogy az Országgyűlésnek a miniszterelnök személyére javaslatot tegyen és felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására, ő pedig ezt elfogadta. A hétfői alakuló ülésen is azt javasolja az új Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válassza meg miniszterelnöknek - mondta.

MTI

2022. április 29. 08:03
Izrael és Szíria tűzszünetről állapodott meg azt követően, hogy a héten az izraeli hadsereg beavatkozott a szíriai k...
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
időjárás-jelentés, 2025. július 18., péntek
„Ez a reménytelenség költségvetése” – ezt mondta Orbán Viktor arról az uniós költségvetési tervezetről, amelyet az E...
GYILKOS - Baltával végezte ki idős jótevőjét a nyírmihálydi gyilkos. Az áldozat befogadta a 19 éves fiút, aki viszon...
Nem dőlt még el, hogy ki léphet majd a Tankcsapda egykori gitárosának, Sidinek a helyére! Sidlovics Gábor néhány het...
family
MEGSZÜLETETT A KISLÁNYOM! - Óriási a boldogság, megérkezett az év egyik legjobban várt babája, megszületett Vajna Tí...
family