
Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK
Az alapítvány összekapcsolja mindazokat, akik hisznek a személyes hitvallás, a közvetlen tapasztalat, az elismert teljesítmény sorsfordító erejében - mondta Áder János.
Kiemelte: tagjainak szívügye Magyarország, és közös célja, hogy együtt gondolkodjanak, együtt fejezzék ki ragaszkodásukat, együtt hallassák hangjukat. "Sosem feledve az egyén felelősségét és feladatát azért, hogy hazánkról hiteles, méltányos és az eredményekhez hű kép alakulhasson ki a világban" - tette hozzá.
Az államfő a Kossuth Lajos által vezetett Országos Védegylethez hasonlította az alapítványt, és felidézte, hogyan buzdított egykor Deák Ferenc a védegylet támogatására: arra kérte hallgatóságát, választásaikkal, hétköznapi döntéseikkel járuljanak hozzá az ország boldogulásához. Az alapítvány is hasonló gondolatokkal szerveződött - fűzte hozzá.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Köszöntője zárásaként Áder János elbúcsúzott a résztvevőktől, jelezve, hogy egy év múlva már egy másik államfővel találkozhatnak.
Vizi E. Szilveszter akadémikus, kuratóriumi elnök arról beszélt, hogy az alapítvány, amely fontos szerepet játszik a magyarság mint világnemzet összetartásában, mindig megszólal, amikor igaztalan vádak érik az országot.
A tíz éve működő szervezet a diaszpórában élők számára etalonná vált, hitet és reményt ad a világ magyarságának, ahogy az is, hogy az ország első közméltósága már hetedszer fogadta az alapítvány tagjait - mondta a kuratórium elnöke.
MTI

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson