
Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi
Vádat emelt a Nógrád Vármegyei Főügyészség egy cserhátsurányi férfi ellen, aki tavaly ősszel háromszor is súlyosan megfenyegette a rendőrséget, tervében pedig agyonlövés, robbantás és Molotov-koktél is szerepelt.
A férfi szeptember 4-én 21 óra 20 perckor részegen felhívta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, és közölte, hogy „ha a rendőrség nem megy ki a lakcímére és a rendőrök nem lövik le, akkor ő nyit rájuk tüzet, illetve golyót ereszt a fejébe.” Azzal is fenyegetőzött, hogy rálő a járőrautóra – írta a Nool.hu-nak küldött közleményében a Nógrád Vármegyei Főügyészség.
A férfi ezután már a segélyhívót tárcsázta, az operátornak pedig azt mondta, hogy öngyilkos merényletet szeretne végrehajtani, valamint robbantással is fenyegetőzött.
Robbantsak valamit? Most komolyan, tűzijátékot szeretne? Ki akarom nyírni magam, és nem egy embert akarok magammal vinni. Molotov-koktélt fogok dobni még a rendőrautóra is!
– jelentette ki, majd néhány perc múlva ismét felhívta a rendőr-főkapitányságot, hogy kérdőre vonja őket.
„Na, hol vannak? Majd fognak jönni? Addig robbantsak egyet? Molotov-koktéllal! Csináljak valamit, hogy komolyan gondolják? Most csinálok egy kis robbantást, hogy élvezzék a házi társaságot. Majd utána beszélünk” – fogalmazott a férfi.

A fotó illusztráció: police.hu
A bejelentő fenyegetését a rendőrség komolyan vette, és a TEK munkatársai előállították.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség a büntetett előéletű, cselekményét kitartó szándékkal megvalósító férfivel szemben terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt emelt vádat, és vele szemben az előkészítő ülésen történő beismerése esetére két év börtönbüntetés és két év közügyektől eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt, a felmerült több mint 362 ezer forint bűnügyi költség megfizetése mellett.

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak