Ablakból lövöldözött egy férfi Tapolcán

Az ott élők először azt hitték, hogy valaki petárdát durrogtat, ki is hívták a rendőröket, akik a helyszínen szembesültek azzal, hogy egy ámokfutó gázpisztollyal lövöldözik.

Csütörtök este hatalmas durrogásokat hallottak a Kazinczy téren a tapolcaiak. Úgy tudjuk, a rendőrségre több bejelentés is érkezett, a járőrök kimentek ellenőrizni a lakótelepet, amikor az egyik ablakból meglátták a fegyver csövét, majd megtalálták a töltényhüvelyeket is. Ekkor szembesültek vele, hogy nem petárdáznak, hanem lövöldöznek a házak között.

Az ott élők szerint, a férfi gyógyszerre ivott, este pedig szabályos ámokfutásba kezdett, mindenkivel baja volt és ezért egy gázriasztó fegyverrel lövöldözött.

A szomszédok szerint, a 35 év körüli férfi nagyanyja halála után változott meg. Volt, aki szerint ivott és nyugtatózta magát. Volt kezelésen is, de nem segített rajta.

A lövöldözés idején ellepték a környéket a rendőrök, miután beazonosították a férfit felszólították, hogy dobja el a fegyvert. A szemtanúk szerint, a férfi engedelmeskedett.

A rendőrség az ügyben későbbre igért tájékoztatást, úgy tudjuk garázdaság miatt indult eljárás.

2024. március 09. 15:50
A lakosság kétharmada hagyta el a görögországi Szantorini szigetét a folytatódó földrengések miatt
Szerdán is folytatódtak a néhány percenkénti kisebb földrengések.
Robbanás rázott meg egy ukrajnai hadkiegészítő parancsnokságot
Egy ember meghalt, többen megsebesültek.
Kábítószert és alkoholt fogyasztottak az iskolabuszsofőrök, rengeteg gyerek életét sodorták veszélybe
9000 iskolabuszt állítottak le ellenőrzésre.
Elhunyt Ficzere Lajos
89 éves volt.
Michael Jordan fiát letartóztatták, hiába próbált ellenállni
Kokain is volt nála, amikor elfogták.
Tények teljes adás, 2025. február 5., szerda
DRÁMAI - Bocsánatot kért a rendőrség a meggyilkolt japán nő ügyében a méltatlan kommunikáció miatt, a kétgyerekes cs...
Fülöp Attila: idén mintegy kétszázezer otthonban jelent segítséget a szociális tűzifa program
Ehhez több mint 2300 önkormányzat csatlakozott.
Tarol a fiatalok körében a munkáshitel, mutatjuk a részleteket
Legjellemzőbben eddig használt autó vásárláshoz, valamint vállalkozásindításhoz használták az igénylők.
Dübörög a Demján Sándor-program
A program célja a hazai vállalkozások méretének megduplázása és a magyar gazdaság gerincét jelentő kkv-szektor továb...
Lázár János Rákosrendezőről: Nem mi estünk el ettől a beruházástól, hanem a budapestiek
A fővárosnak vállalnia kell a hulladék eltávolítását is.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.