
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hátrabilincselt kézzel vitték el a kommandósok azt a 38 éves nőt Budapesten a IX. kerületi otthonából, aki egy pisztollyal több lövést adott le lakásának az ablakából. A megdöbbentő eset szerda késő délután történt a Börzsönyi utcában.
A környéken élők nyilatkoztak a Tényeknek.
A nő a háznak a második emeletéről az ablakból lőtt. Végül a szomszédok értesítették a rendőrséget.
Az egyenruhások előállították a 38 éves nőt, valamint lefoglaltak tőle két gázriasztó fegyvert is. A nőt előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.
Másnap újra az otthonában volt a nő, beengedte a Tények stábját a lakásába. Rengeteg üres boros üveg és soroz doboz volt az előszobában. Azt mondta pár napja vette a gázpisztolyokat. Nem akart nyilatkozni, de azzal indokolta a tettét, hogy túl sokat ivott, majd részegen ki akarta próbáni a fegyvereit, elmondása szerint csak a levegőbe lőtt. Akár börtönbe is kerülhet.
A nő elismerte és megbánta a tettét. A rendőrség garázdaság miatt büntetőeljárást indított.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen